Mit ne mondjak, a
bevonulásunk még nagyobb figyelmet kapott, mint amikor Jace kicibált az
étkezőből. Egyenesen átvezetett minket az egész helyiségen, majd egy
pici ajtón át, egy másikban kötöttünk ki. Hallottam ahogy mögöttünk
összesúgnak, és láttam, ahogy Sarah is kellemetlenül érzi magát, ahogy
ennyi szempár szegeződik rá. Sose volt egy visszahúzódó lány, ahogy én
sem, de ez még neki is sok volt. A konyhába jutottunk, ahol két fehérbe
öltözött alak sürgölődött. A fehér talán túlzás lett volna, az évek
alatt mindenféle piszok fogta be a munkaruhákat, a mosás úgy látszik,
itt errefelé nem olyan hatékony, mint Londonban. A konyha sem volt
valami felemelő látvány. Egy hatalmas kemence volt a közepén, rengeteg
szekrény, gondolom, ahol a tányérokat és fazékokat tartották. Pár
konyhapult, ami úszott a mocsokba, egy hatalmas mosogató és egy kiürült
sarok, ahol mindenféle zöldséghéj volt szétszórva a földön.
A helyiség másik
sarkában egy csillámló, öltönyös férfi beszélgetett valakivel, miközben a
kezében egy gőzölgő bögrét szorongatott. Haja felzselézve az égnek
állt, és úgy ragyogott, mintha diszkógömb lenne. Talán az egész szett az
akart lenni. Jace mosolyogva indult el a csillámalak felé. Olyan halkan
ment, hogy az illető meg sem hallotta a közeledését, így amikor
hozzáért a vállához ijedten öntötte magára a bögre forró tartalmát.
- A manóba, Árnyvadász!
Ez eredeti olasz DIGEL öltöny, és most... most miattad le lett öntve
forró kávéval... - szóval kávé volt a bögrében.
- Magnus, ugyan már! Ez
csak kávé, te pedig könnyedén ki tudod szedni onnan azt a foltot - fogta
meg az öltöny két szélét egy erős kar, és a boszorkánymestert maga felé
húzta, és óvatosan megcsókolta. A hangot először nem ismertem fel,
miért is ismerte volna? Soha életembe nem hallottam még élőben,
felvételről se sokat. Magnus megilletődve, még a csók mámorában nézett
Jace-re, majd a férjére. A következő pillanatban durcásan a mellkasa elé
fonta a két kezét, és ránk nézett.
- Oh, a kis Árnyvadsz tanonc! - mondta vidáman, nekem címezve a felszólítást. - Miben segíthetek?
- Igazából.. - szólalt meg helyettem Jace. - Valami ehetőért jöttünk.
- Pf, ehetőért... amióta
csak itt vagyok, te kihasználod a mágiámat, és cserébe mit kapok? Egy
leforrázott öltönyt! Jól nézd meg ezt Jace Herondale, - csettintett
egyet, és két tányér jelent meg, rajta aranyra sült csirkével, sült
krumplival és befőttel - mert ebből te nem fogsz kapni! - jelentette ki
gőgösen, majd felénk nyújtotta a két tányért.
- Hölgyeim! Fogyasszátok
egészséggel! - láttam, ahogy Alec mosolyogva nekidől a konyhapultnak.
Fekete haja az évek alatt már kiőszült, kék szeme viszont még mindig
ugyanúgy ragyogott, mintha velünk egykorú lenne.
- Remek! - fújtatott
Jace. - Gyerünk, gyerekek! Menjünk ki a többiekhez! Alec, te velünk
tartasz? - a férfi meglepődött a kérdéstől, de hangjában semmi
kétségbeesés nem volt.
- Inkább maradnék!
- Te tudod - azzal
megindult az ajtó felé, és már kint is volt. Magnus felé fordultam, hogy
megköszönjem neki az ebédet, de ő már mással volt elfoglalva, és inkább
úgy döntöttem, hogy nem zavarom meg. Intettem Sarahnak, hogy jöjjön, és
azzal a lendülettel követtem a dédapámat.
Ahogy kiértünk, szinte már mindenki befejezte az ebédet, a terem fele kiürült. Egy nagyobb csoportot véltem felfedezni az egyik sarokban, gondoltam azok vagyunk mi. A legtöbben csendben ették az ételt, a felnőttek már nem voltak itt. Egy lila alakot vettem észre nekem háttal, aki az egész csoportból a leghangosabban pletykált valamiről. Jace megtorpant.
Ahogy kiértünk, szinte már mindenki befejezte az ebédet, a terem fele kiürült. Egy nagyobb csoportot véltem felfedezni az egyik sarokban, gondoltam azok vagyunk mi. A legtöbben csendben ették az ételt, a felnőttek már nem voltak itt. Egy lila alakot vettem észre nekem háttal, aki az egész csoportból a leghangosabban pletykált valamiről. Jace megtorpant.
- Nem tudtam, hogy
Magnuson kívül még egy boszorkánymestert is beengedtünk - húzta fel
egyik szemöldökét. Neo azonnal érzékelte, hogy róla van szó, megfordult,
és egyenesen a dédapámra nézett. Arca maszatos volt valami barna
trutymótól, farka ide-oda járt.
- Nem tudtam, hogy a Heronadale-ek ilyen gyakoriak erre - vágott vissza egyből a gyíkszerzet.
- Jace papi, ő itt Neo. Ő
mentett meg a londoni támadás után. Neo, ő itt Jace papi - álltam
kettejük közé, hátha lecsillapodnak - az asztal körül megfagyott a
levegő, mindenki kérdőn nézett rám.
- Mi az, hogy
megmentett? - sopánkodott Helen. Arcából kiszaladt a vér, a villáját
félúton a tányérja és a szája között megállította. Szóval második fogás,
amit esznek.
- Igen, ezzel van valami
gond? - kezdtem félni. Ha ennyi szempár vesz téged kérdőre, köztük
olyanok, mint Jace vagy Helen Black, akkor van félnivalója az embernek.
- És mégis honnan tudta
ez a kedves gyíkszerzet, hogy neked segítségre van szükséged? Tudtommal
nem London körzetéhez tartozik - szólalt meg ezúttal Sarah. Arcára kiült
a negédes mosoly, miszerint ő már tudta, hogy varázsolnom kellet ahhoz,
hogy Neo megjelenjen.
Átfutott az agyamon minden lehetséges opció, hogy mit tudnék kitalálni mentségemre, de mindegyik gyenge volt, én pedig rettenetesen tudok hazudni. Még az is észreveszi, aki amúgy nem ismer. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
Átfutott az agyamon minden lehetséges opció, hogy mit tudnék kitalálni mentségemre, de mindegyik gyenge volt, én pedig rettenetesen tudok hazudni. Még az is észreveszi, aki amúgy nem ismer. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
- Hát az úgy volt, hogy...
- Kaptam egy tűzlevelet -
vette át a szót Neo. Mindenki egy emberként nézett rá, még én is.
Izgalmamba megremegett a kezem, amit Jace azonnal észre is vett.
Érdeklődve nézett rám, de nem szólt semmit.
- Magnus írta, hogy jöjjek, mert baj van.
- Magnus miért írna
neked ilyesmit? - akadékoskodott Mrs. Black. Erre már az említett
boszorkánymester is kijött, szorosan mögötte Alec.
- A nevemet hallottam. Mi történik?
- Igaz az, hogy ennek a
negyedrangú boszorkánytanoncnak, - mutatott Neo felé, aki csak sértetten
fordult el a másik irányba - tűzlevelet küldtél?
Magnus alaposan
végigmért mindenkit. Utoljára hagyott, egyenesen a szemembe nézett, majd
le a kezemre. Visszanézett Sarah-ra, akinek a fején még mindig ott
virított az az önelégült vigyor. Gondolom ő se hitt benne, hogy Magnus
üzent volna neki. Azt meg végképp nem gondolná, hogy a boszorkánymester
is tudja azt, amit ő. Mindenki feszülten nézett rá, Helen már készen
állt sürgetni a boszorkánymestert, mire ő csak elmosolyodott. Ez most jó
vagy rossz rám nézve?
- Persze, hogy küldtem!
De volt olyan aljas, hogy csak a vészlevelemre reagáljon, a többit pedig
ignorálja - nézett sértetten a lila gyíkszerzetre.
- Tudod, barátom, én
csak rangsorolom a dolgokat - száját mosolyra húzta. - Nem mindenkinél
te vagy a központban - nézett ezzel Alec-re.
- Nem tudod, hogy mit hagysz ki - nevette el magát a férfi, és átkarolta Magnus derekát.
- Térjünk vissza a lényegre - szólalt meg türelmetlenül Helen. - Utána hogy találtál rá Herondale kisasszonyra?
- Amikor megérkeztem,
már csak a csata nyomai voltak. Mindenhol rom és elhagyatott termek.
Akiket meg láttam, azok nem voltak beszédes kedvükben. Néhány gyengébb
démon még mászkált a folyosókon, amikor rátaláltam Tessára. Egy szobában
feküdt egy ágyon, nagyon le volt gyengülve. Mivel még kint nem tudtam,
hogy mennyi démon lehet, na meg más Árnyvadászt se láttam, nem volt
választásom, segítettem neki - fejezte be a mondanivalóját. Mindenki
megemésztette, amit hallott. Sarah mosolya lehervadt, és azon emésztette
magát, hogy mit jelenthet valójában az, hogy "nagyon le volt
gyengülve". A csendet Jace törte meg.
- És hogy találtatok rá a
többiekre? - most Mike lépett előre, hogy átvegye a szót. Gondolom nem
nagyot tetszett neki, amit Neo csinált vele, és hangot akart neki adni.
- Visszaindultam Tess
keresésére, de mikor megtaláltam őket, ez a gyík elkábított! -
méltatlankodott. Szürke szeme a dühtől szinte fekete volt, mint egy
démoné. Egyben volt ijesztő és vonzó. Most mindenki Neora nézett. Ő csak
felrakta a kezét, pupilláit kitágította.
- Én csak védekeztem - mondta ártatlanul. - Ha nem teszem, lehet, hogy mostanra már nem is élek!
- De sokat vesztett
volna a világ! - fújtatott a szőke Árnyvadász. Úgy látszik, nem fog
egyhamar megbékélni új barátunkkal. Helen fáradtan megdörzsölte az
orrnyergét.
- Rendben van! Azt
hiszem ezt tisztáztuk. Most, ha mindenki megette az ebédjét, jöjjön az
aulába. Megkapjátok a szobáitokat - ment ki az ebédlőből, mi pedig
elfoglaltuk a helyünket, hogy nekiessünk a kihűlt csirkénkhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése