2017. július 25., kedd

Tizenegyedik rész: Hogy is volt?




Mit ne mondjak, a bevonulásunk még nagyobb figyelmet kapott, mint amikor Jace kicibált az étkezőből. Egyenesen átvezetett minket az egész helyiségen, majd egy pici ajtón át, egy másikban kötöttünk ki. Hallottam ahogy mögöttünk összesúgnak, és láttam, ahogy Sarah is kellemetlenül érzi magát, ahogy ennyi szempár szegeződik rá. Sose volt egy visszahúzódó lány, ahogy én sem, de ez még neki is sok volt. A konyhába jutottunk, ahol két fehérbe öltözött alak sürgölődött. A fehér talán túlzás lett volna, az évek alatt mindenféle piszok fogta be a munkaruhákat, a mosás úgy látszik, itt errefelé nem olyan hatékony, mint Londonban. A konyha sem volt valami felemelő látvány. Egy hatalmas kemence volt a közepén, rengeteg szekrény, gondolom, ahol a tányérokat és fazékokat tartották. Pár konyhapult, ami úszott a mocsokba, egy hatalmas mosogató és egy kiürült sarok, ahol mindenféle zöldséghéj volt szétszórva a földön.
A helyiség másik sarkában egy csillámló, öltönyös férfi beszélgetett valakivel, miközben a kezében egy gőzölgő bögrét szorongatott. Haja felzselézve az égnek állt, és úgy ragyogott, mintha diszkógömb lenne. Talán az egész szett az akart lenni. Jace mosolyogva indult el a csillámalak felé. Olyan halkan ment, hogy az illető meg sem hallotta a közeledését, így amikor hozzáért a vállához ijedten öntötte magára a bögre forró tartalmát. 
- A manóba, Árnyvadász! Ez eredeti olasz DIGEL öltöny, és most... most miattad le lett öntve forró kávéval... - szóval kávé volt a bögrében.
- Magnus, ugyan már! Ez csak kávé, te pedig könnyedén ki tudod szedni onnan azt a foltot - fogta meg az öltöny két szélét egy erős kar, és a boszorkánymestert maga felé húzta, és óvatosan megcsókolta.  A hangot először nem ismertem fel, miért is ismerte volna? Soha életembe nem hallottam még élőben, felvételről se sokat. Magnus megilletődve, még a csók mámorában nézett Jace-re, majd a férjére. A következő pillanatban durcásan a mellkasa elé fonta a két kezét, és ránk nézett.
- Oh, a kis Árnyvadsz tanonc! - mondta vidáman, nekem címezve a felszólítást.  - Miben segíthetek?
- Igazából.. - szólalt meg helyettem Jace. - Valami ehetőért jöttünk.
- Pf, ehetőért... amióta csak itt vagyok, te kihasználod a mágiámat, és cserébe mit kapok? Egy leforrázott öltönyt! Jól nézd meg ezt Jace Herondale, - csettintett egyet, és két tányér jelent meg, rajta aranyra sült csirkével, sült krumplival és befőttel - mert ebből te nem fogsz kapni! - jelentette ki gőgösen, majd felénk nyújtotta a két tányért.
- Hölgyeim! Fogyasszátok egészséggel! - láttam, ahogy Alec mosolyogva nekidől a konyhapultnak. Fekete haja az évek alatt már kiőszült, kék szeme viszont még mindig ugyanúgy ragyogott, mintha velünk egykorú lenne.
- Remek! - fújtatott Jace. - Gyerünk, gyerekek! Menjünk ki a többiekhez! Alec, te velünk tartasz? - a férfi meglepődött a kérdéstől, de hangjában semmi kétségbeesés nem volt.
- Inkább maradnék!
- Te tudod - azzal megindult az ajtó felé, és már kint is volt. Magnus felé fordultam, hogy megköszönjem neki az ebédet, de ő már mással volt elfoglalva, és inkább úgy döntöttem, hogy nem zavarom meg. Intettem Sarahnak, hogy jöjjön, és azzal a lendülettel követtem a dédapámat.
Ahogy kiértünk, szinte már mindenki befejezte az ebédet, a terem fele kiürült. Egy nagyobb csoportot véltem felfedezni az egyik sarokban, gondoltam azok vagyunk mi. A legtöbben csendben ették az ételt, a felnőttek már nem voltak itt. Egy lila alakot vettem észre nekem háttal, aki az egész csoportból a leghangosabban pletykált valamiről. Jace megtorpant.
- Nem tudtam, hogy Magnuson kívül még egy boszorkánymestert is beengedtünk - húzta fel egyik szemöldökét. Neo azonnal érzékelte, hogy róla van szó, megfordult, és egyenesen a dédapámra nézett. Arca maszatos volt valami barna trutymótól, farka ide-oda járt.
- Nem tudtam, hogy a Heronadale-ek ilyen gyakoriak erre - vágott vissza egyből a gyíkszerzet.
- Jace papi, ő itt Neo. Ő mentett meg a londoni támadás után. Neo, ő itt Jace papi - álltam kettejük közé, hátha lecsillapodnak - az asztal körül megfagyott a levegő, mindenki kérdőn nézett rám.
- Mi az, hogy megmentett? - sopánkodott Helen. Arcából kiszaladt a vér, a villáját félúton a tányérja és a szája között megállította. Szóval második fogás, amit esznek.
- Igen, ezzel van valami gond? - kezdtem félni. Ha ennyi szempár vesz téged kérdőre, köztük olyanok, mint Jace vagy Helen Black, akkor van félnivalója az embernek.
- És mégis honnan tudta ez a kedves gyíkszerzet, hogy neked segítségre van szükséged? Tudtommal nem London körzetéhez tartozik - szólalt meg ezúttal Sarah. Arcára kiült a negédes mosoly, miszerint ő már tudta, hogy varázsolnom kellet ahhoz, hogy Neo megjelenjen.
Átfutott az agyamon minden lehetséges opció, hogy mit tudnék kitalálni mentségemre, de mindegyik gyenge volt, én pedig rettenetesen tudok hazudni. Még az is észreveszi, aki amúgy nem ismer. Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
- Hát az úgy volt, hogy...
- Kaptam egy tűzlevelet - vette át a szót Neo. Mindenki egy emberként nézett rá, még én is. Izgalmamba megremegett a kezem, amit Jace azonnal észre is vett. Érdeklődve nézett rám, de nem szólt semmit.
- Magnus írta, hogy jöjjek, mert baj van.
- Magnus miért írna neked ilyesmit? - akadékoskodott Mrs. Black. Erre már az említett boszorkánymester is kijött, szorosan mögötte Alec.
- A nevemet hallottam. Mi történik?
- Igaz az, hogy ennek a negyedrangú boszorkánytanoncnak, - mutatott Neo felé, aki csak sértetten fordult el a másik irányba - tűzlevelet küldtél? 
Magnus alaposan végigmért mindenkit. Utoljára hagyott, egyenesen a szemembe nézett, majd le a kezemre. Visszanézett Sarah-ra, akinek a fején még mindig ott virított az az önelégült vigyor. Gondolom ő se hitt benne, hogy Magnus üzent volna neki. Azt meg végképp nem gondolná, hogy a boszorkánymester is tudja azt, amit ő. Mindenki feszülten nézett rá, Helen már készen állt sürgetni a boszorkánymestert, mire ő csak elmosolyodott. Ez most jó vagy rossz rám nézve?
- Persze, hogy küldtem! De volt olyan aljas, hogy csak a vészlevelemre reagáljon, a többit pedig ignorálja - nézett sértetten a lila gyíkszerzetre.
- Tudod, barátom, én csak rangsorolom a dolgokat - száját mosolyra húzta. - Nem mindenkinél te vagy a központban - nézett ezzel Alec-re.
- Nem tudod, hogy mit hagysz ki - nevette el magát a férfi, és átkarolta Magnus derekát.
- Térjünk vissza a lényegre - szólalt meg türelmetlenül Helen. - Utána hogy találtál rá Herondale kisasszonyra?
- Amikor megérkeztem, már csak a csata nyomai voltak. Mindenhol rom és elhagyatott termek. Akiket meg láttam, azok nem voltak beszédes kedvükben. Néhány gyengébb démon még mászkált a folyosókon, amikor rátaláltam Tessára. Egy szobában feküdt egy ágyon, nagyon le volt gyengülve. Mivel még kint nem tudtam, hogy mennyi démon lehet, na meg más Árnyvadászt se láttam, nem volt választásom, segítettem neki - fejezte be a mondanivalóját. Mindenki megemésztette, amit hallott. Sarah mosolya lehervadt, és azon emésztette magát, hogy mit jelenthet valójában az, hogy "nagyon le volt gyengülve". A csendet Jace törte meg.
- És hogy találtatok rá a többiekre? - most Mike lépett előre, hogy átvegye a szót. Gondolom nem nagyot tetszett neki, amit Neo csinált vele, és hangot akart neki adni.
- Visszaindultam Tess keresésére, de mikor megtaláltam őket, ez a gyík elkábított! - méltatlankodott. Szürke szeme a dühtől szinte fekete volt, mint egy démoné. Egyben volt ijesztő és vonzó. Most mindenki Neora nézett. Ő csak felrakta a kezét, pupilláit kitágította.
- Én csak védekeztem - mondta ártatlanul. - Ha nem teszem, lehet, hogy mostanra már nem is élek!
- De sokat vesztett volna a világ! - fújtatott a szőke Árnyvadász. Úgy látszik, nem fog egyhamar megbékélni új barátunkkal. Helen fáradtan megdörzsölte az orrnyergét.
- Rendben van! Azt hiszem ezt tisztáztuk. Most, ha mindenki megette az ebédjét, jöjjön az aulába. Megkapjátok a szobáitokat - ment ki az ebédlőből, mi pedig elfoglaltuk a helyünket, hogy nekiessünk a kihűlt csirkénkhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése