2017. február 4., szombat

Kilencedik rész: Üdvözlet, Romos Otthon!

Ahogy átléptem a portálon nem láttam semmi mást, csak egy sötét erdőt. Nem lehetett pár méternél messzebb belátni a rengetegben, még úgy sem, ha egészen a szélére mentem. Mikor Neo is átért a portálon, az bezárult, és végleg hátra hagytuk Londont.
- Tessa, gyere, ezt látnod kell! - hallottam Mike hangját, amikor ráeszméltem, hogy éppen háttal állok annak, amit látnom kéne. Megfordultam, és azt terveztem, hogy odasétálok a többiekhez, de a látvány annál jobban magával ragadott. Egy nagyobbacska dombot álltunk, alattunk egy kisebb mező, talán ez is tréning pálya lehetett. Kicsivel távolabb egy félig düledező épület állt, ami jó pár évszázada nem lehetett rendbe hozva. Ez lehetett az Akadémia, ugyanis a környéken nem lehetett más épületet látni csak erdőt. A távolban, az erdő közepén talán egy tó felszínének csillogását véltem felfedezni.
- Az ott a Lyn-tó. Soha ne próbálj meg inni belőle, mert nem lesz jó vége - lépett mellém Diego szórakozottan.
- Elfelejtettem, hogy te is itt vagy - forgattam a szemem, de nem mentem el. Diegoval mindig legjobb barátok voltunk, de valahogy az, hogy parabataiok legyünk, egyikünkbe se fordultmeg. Amióta pedig megtudtam, hogy Sarahval együtt vannak, azóta minden megváltozott. Legalábbis számomra biztos.
- Ahj, ne legyél már ilyen, Tessy!
- Ne hívj Tessynek. Nem szeretem, olyan lekicsinylő...
- Meddig fogsz még a húgodra és rám haragudni?
- Ameddig fel nem fogja, hogy mit csinált.
- Nem gondolod, hogy nem kéne ennyire anyáskodnod felette? Hozott egy döntést, amit 16 évesen már egyedül meg tud hozni.
- Sose ismerte ki eléggé az embereket annyira - megfordultam, és egyenesen a szemébe néztem. Haja kócos volt és valami nyálkás anyag borította be. Arcán egy horzsoláson kívül csak sár és vér tapadt a bőrére. - Talán baj, ha féltem?
- Olyan jó barátok voltunk, Tessa... Mi történt? Talán te akartál elsőként megcsókolni? 
- Mi!? Dehogy! Nézd, tudom milyen vagy, és azt is, hogy mire vagy képes. Sarah mindig nyálcsorgatva leste minden kívánságodat, és tudod jól, hogy eleinte mennyire megvetetted ezért. Szóval most ne gyere nekem ezzel, hogy meg tudja hozni a saját döntéseit, mert van egy érzésem, hogy sok mindenről nem tud - miközben éppen húgom naivságát beszéltük ki, észre sem vettem, hogy a többiek útnak indultak. Csak egy lila folt lépett ki mögülünk az árnyékból, és állt meg kötözzünk.
- Nem gondoljátok, hogy ideje lenne menni? Vagy esetleg még kettesben szeretnétek tölteni egy kis időt, mert ez esetben...
- Még az kéne! - szakítottam gyorsan félbe Neot, mielőtt el nem kezd fantáziálni. Inkább elindult az Akadémia felé, ahol reméltem, hogy húgommal újra találkozhatok.


Képtalálat a következőre: „Shadowhunters Academy”Fél óra egyhangú gyaloglás után, végre megérkeztünk a romos épülethez. Az ajtóban már várakozott ránk két Árnyvadász és egy öltönyös pasi, akiken nem véltem rúnákat felfedezni. Egy szőke, rövid hajú nő lépett előre, haja szorosan kontyba kötve, egyetlen tincs sem kandikál ki. Zöld szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól, hogy végre megérkeztünk.
- Üdvözöljük Önöket az Akadémiában! - tárta szét a karjait, mire Neo előre lépett, végig mérte az épületet ebből a szögből is, majd megszólalt.
- Tulajdonképpen még az Akadémia előtt vagyunk, szóval nem lehetünk benne - a szőke hajú nő és a másik árnyvadász értetlenül nézett a lila pasira, az öltönyös férfi pedig csak mosolygott.
- Nem is tudtam, hogy egy gyíkot is hoztok magatokkal - szólalt meg, mire Neo morcosan felmordult.
- Nem tudtam, hogy téged még nem tiltottak ki innen - Magnus erre elnevette magát. Öltönye szokás szerint tele volt szórva csillámporral. Hogy eredetileg így tervezték-e meg,vagy ő maga dekorálta ki, azt nem tudtam eldönteni.
- Mit keresel máris itt, Magnus? - jutott eszembe, hogy a támadáskor még Londonba volt.
- Miután megtámadták az intézetet kaptam egy tűzlevelet az Akadémiáról. Démonokkal a nyakadban elég nehéz volt egy nyugodt pillanatot találnom, hogy elolvassam, de miután megjött az erősítés, jöttem az Akadémiára.
- Khm... - a szőke nő megköszörülte a torkát jelezve, ha befejeztük a viszont találkozás örömét, akkor ő folytatná. - Remélem jól utaztatok és nem volt nehéz idetalálni.
- Egyetlen épület van a környéken... nem volt olyan nehéz - vágott ismét a szavába Neo. A szőke nő egyre jobban kijött a sodrából, de próbálta magát türtőztetni.
- Ti most azért jöttetek ide, mert jelenleg ez a legbiztonságosabb hely kiskorú Árnyvadászok számára, és rengeteg tanárunknak el kellett mennie, így a Klávé arra a döntésre kényszerült, hogy minden olyan képességű 16-17 éves Árnyvadász tanári pozíciót töltsön be, aki befejezte tanulmányait, aki pedig még képességei elsajátítására szorul, az diákként folytatja.
- Bátor kijelentés biztonságos helynek nyilvánítani ezt a romhalmazt, azok után, hogy egy gyengébb démon betört ide...
- Najó, megmondaná valaki, hogy kerül ide ez az Alvilági!? - hangja egészen ingerült volt.
- Elnézést kérek, Neo velünk van. Azért jött, hogy besegítsen az Akadémia dolgaiban.
- Remek, nem elég nekünk Mr. Bane, még a nyakunkba varnak egy neveletlen kölyköt is.
- Hé, mi a baj velem? - nézett a nőre Magnus, ahogy meghallotta a nevét. Ő csak legyintett, majd elindult az intézet felé, de vissza is fordult.
- Áh, milyen udvariatlan vagyok. a nevem Helen Black, az Akadémia dékánja, ő pedig itt Mrs. Silverhood, az egyetlen tanár, aki maradt az Akadémián. Az öltönyös férfi pedig Mr.Bane, de ha jól látom, őt már ismeritek. Most pedig jöjjenek utánam! Bemutatom Önöket a többi diáknak és megmutatom a beosztásukat - azzal végleg megfordult, és bement az ajtón. Hosszú, ugyanolyan kőfolyosókon vezetett minket végig. Hatalmas ablakok nyíltak a falból megfelelő távolságra egymástól, viszont függöny nem mindegyik előtt volt. Díszek vagy valami tárgy, ami utalta volna arra, hogy hol vagyunk nem sok volt, a falon pár folyosónként egy-egy törött, régi kép, de semmi más. Végül elértünk egy nagyobb, fából készült ajtóig. Vasdíszítését már rozsda fedte, és néhol vágásnyomot véltem észrevenni rajta.
- Megérkeztünk, itt minden nap reggel, délben és este közös étkezések zajlanak.
- Nem hittem volna - ásított egy hatalmasat Neo. Helen nem foglalkozott túl sokat vele, kinyitotta az ajtót, és besétált rajta. Két hosszabb asztalt lehetett elkülöníteni, a többi 4-6 személyes asztalok véletlen szerűen voltak elhelyezve. Az egész terem tele volt diákokkal, akik éppen valamilyen gusztustalan dolgot próbáltak elfogyasztani, de az érkezésünk miatt, most minket figyeltek. Pásztáztam az asztalokat, egyetlen arcot keresve, de nem találtam meg. Helen egy üres sarokba terelt minket, ahol üres asztalok voltak, majd a diákok felé nézett, és elkezdett beszélni.
- Elnézést kérek, hogy így bejelentés nélkül zavarom meg Önöket, de fontos bejelenteni valóm van számukra. Mint észrevehették, nem egyedül érkeztem. Hadd mutassam be Önöknek az alig pár perce érkezett Londoni Intézet Árnyvadászait és boszorkánymesterét - a teremben hirtelen mindenki elkezdett suttogni a társával, de Helen folytatta. - Közülük páran csatlakoznak az Akadémia tanáraihoz, míg a többiek diákokként fognak beilleszkedni - erre a mondatra mindenki elkezdett beszélni, és az egész terem zsibongott, aminek az ajtó nyílása vetett véget. Mindenki egy emberként fordult a hatalmas bejárat felé, többen fegyvereik után kaptak, már akin volt. Egy ősz hajú férfi lépett be, méltóságteljes testtartással, kecses léptekkel. Látszott már rajta a kor, de ennek ellenére könnyedén mozgott.
- Mr. Herondale... - szólalt meg Helen Black meglepetten. - Azt hittem már visszament Alicanteba.
- Úgy terveztem, de miután meghallottam, hogy még egy Herondale érkezik ide, nem hagyhattam ki a találkozást - száján mosoly jelent meg, arany szemei csak úgy ragyogtak.
- Jace... Jace nagypapa? - döbbentem meg, mire minden tekintet, beleértve Jace Herondale-ét is rám helyeződött.

#Tessa

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése