December közepén egy szál pólóban nem érdemes kint rohangálni. Engem ez akkor nem tudott érdekelni. Úgy, ahogy aznap reggel felöltöztem, úgy rohantam ki a hideg levegőre. Először csak a düh forrt bennem, meg sem érezte a hideget, majd miután pár perce már kint sétáltam, kezdtem fagyoskodni. Próbáltam melegíteni magam, de egy vékonyka pólóval nem sokra mentem vele. Varázsolhattam volna magamnak kabátot, de nem mertem megkockáztatni, hogy valaki meglásson. A földet bámultam, nehogy valamibe felbukjak, amikor nekimentem valaminek. Valami jó melegnek.
- Tessa? - hallottam egy ismerős hangot. A francba, ez Mike. Mit keres itt? Reszketni kezdtem, túl hideg volt ahhoz, hogy pólóba mászkáljak kint. Ő meleg télikabátban és bakancsban volt. Irigyeltem érte. Hátráltam egy lépést, és felnéztem a szemébe. Sapka nem volt rajta. Érdeklődve nézett rám, szája mosolyra húzódott.
- Mike... mit keresel itt? - kérdeztem dideregve.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Tudod te hány fok van? - lehúzta a kabátja cipzárját, levette magáról, és elindult felém. - Tessék vedd ezt fel! - rakta rám a meleg télikabátot.
- Csak az istállóba siettem.... - magyaráztam, bár ez még nem ad magyarázatot arra, hogy miért kabát nélkül.
- És ez ilyen öltözékben? - nézett rám kételkedve. - Van egy érzésem, hogy több van szimpla istállólátogatásnál - simította el egyik szőke tincsemet az arcomból. Szürke szeméből sugárzott a nyugalom, ami szinte elfeledtette velem a dühöt.
- Hát... kicsit összevesztem Sarahval... Tudom, nincs sok beleszólásom az életébe, de ő mindig naivabb volt nálam, és csak jót akarok neki - sóhajtok. Ő megértően rám néz, és tesz egy lépést az Intézet felé.
- Elmeséled nekem mi történt, aztán elmegyünk az istállóba, de előbb kérlek vegyél fel valami meleget. Szívesen odaadom a kabátom, de én is kezdek fázni - nevetett fel kínosan. - Benne vagy? - nézett rám reménykedve. Felnevettem.
- Rendben! - indultam az Intézet felé. A szobámhoz felérve, félbe nyitottam be a szobámba. Meglepetésemre Sarah már nem volt a szobában. - Gyere be! Tesóm nincs itt - néztem ki Mike-ra. Ő követett, és becsukta maga mögött az ajtót, majd az egyik szekrényhez ment, ahol az egyetlen közös képünk volt apával... Apa középen volt harci öltözetben, ahogy mi is. Ragyogott a szeme, fekete haja kezdett őszülni. Jobb oldalán én ültem, hajam akkoriban még csak a vállamig ért, és teljes szőke volt. Sarah a másik oldalán támaszkodott apának. Egy napszemüveg takarta el a szemét, haja két oldalán copfba lógott. Anya távolabb volt. Zöld szeme világított fekete haja mellett. Akkoriban még egy család voltunk. Akkor még apa is itt volt velünk... Azóta sok minden változott. Apunak egyre több munkája lett, sokszor hívták vissza Idrisbe. Volt, hogy heteket is ott töltött. Most is egy olyan időszaka volt. Jövőhéten jön elvileg vissza. Anyának csak azért nem kellett mennie, mert sok volt a gyerek, és így ő egy afféle nevelőnő lett.
- Családod? - kérdezte mosolyogva Mike. Bólintottam, miközben a szekrényből előkotortam egy melegebb pulcsit, farmert és a bakancsom.
- Mindjárt jövök - mutattam fel a ruhákat Mike-nak, majd bementem a fürdőbe. Percek alatt átöltöztem, hajamat befontam.
- Kész vagyok! - léptem be a szobámba. Mike az egyetlen kabalámat, egy piros ruhás manót szorongatott, amin volt egy fehér szív. Odamentem mellé, és leültem az ágyra.
- Kiskoromban, amikor anyuék még... éltek, - nagyot nyelt. - nekem is volt egy ilyenem. Öt éves koromban kaptam anyutól. Aztán jöttek a démonok. Az volt Edinburgh legnagyobb démontámadása. Öt éves voltam, amikor odaálltak elém, és közölték velem, anyuék nem jönnek többet haza. Ez volt a kedvenc kabalám. Tizenöt éves koromban a nevelő szüleim rettentően kiakadtak rám, szinte az összes cuccomat eladták, vagy kidobták, csak mert elrontottam a házasságuk előtt a torta díszítését. Felszínes emberek voltak. Engem is csak muszájból viseltek el. Akkor eldöntöttem, hogy amint lehet eljövök onnan. Erre két évet vártam, és most itt vagyok. Colby bácsival jöttem el ide.
- Anyu ezt egy vásárban vette, mikor egyszer oda volt - mutatok rá a manóra. - Két éve volt... gondolod, hogy talán ez... volt valami különös ismertető jele, amiről ezer közül is felismernéd? - Mike bólintott. Megfordította a manót, és a háta közepén elkezdte bontani a varrást. Mikor eleget kibontott, elkezdett turkálni a bélésben. Egy kis cetlit emelt ki belőle. Kinyitotta a cetlit. Egyetlen szó állt benne. 'Hiányzol'.
- Ezt akkor raktam bele, amikor anya meghalt. Gondoltam, majd ez eljuttatja hozzá - megsimítottam a vállát, és elmentem a kis varrós készletemért. Előkerestem a piros cérnát, és egy tűt. Mike szó nélkül kivette a kezemből, és rutinosan megvarrta a manót.
- Tessék! - nyújtotta át.
- Ne, tartsd meg! Anyukádtól kaptad, biztos fontos neked - utasítottam vissza. Megbántottság csillant fel Mike szemébe. A francba, tudom milyen érzés. Elvettem a manót, és visszaraktam eredeti helyére. Nekem is sokat jelentett, ezért különleges helyen tartottam, ez volt ami a szobában állandó volt. Az asztalom feletti parafatáblán. Így mindig láthattam.
- Tudod, örülök, hogy hozzád került - nézett rám. Melegség áradt belőle. Ajtó kivágódott, és Sarah lépett be. Értetlenül nézett ránk. Bár az én térrészemen voltunk, mégis olyan volt, mintha egy vadidegen szobájában éppen perverz dolgokra készülnénk, és éppen lebuktunk volna.
- Tessa!? - csukta be óvatosan az ajtót. Felpattantam az ágyról, és pár lépést arrébb mentem.
- Istállóba készültünk, csak gondoltam előtte átöltözöm - mutattam magamra.
- És ő? - nézett át a vállam felett Mike-ra. Már ő is állt. Harag kezdett el uralkodni rajtam.
- Semmi közöd hozzá - Sarah értetlenül nézett rám.
- Tessa, hogy ne lenne? Testvé...
- Ne gyere ezzel Sarah! - éreztem a meleget a kezemnél. Csak most ne, csak ne Mike előtt. - Nem te jöttél az előbb azzal, hogy gyűlölsz? Nem akarod, hogy a testvéred legyek? - elhallgattam. Mély levegőt vettem, de a meleget még mindig érzetem. Sarah szemében láttam a felismerést.
- Hogy te mennyire kibaszottul okos tudsz néha lenni - rideg volt a hangja. - Amúgy beszéltem anyával. Holnap már költözöm! - kirohant a szobából. Én fulladozva ültem le az ágyra. Költözik? A másik szobába vagy az akadémiára? Utáltam ezt a helyzetet. Mike lépett elém. Megfogta a kezem, megszorította.
- Nem jó, hogy így vagytok - már sírtam. Mike-hoz bújtam, nem érdekelt, hogy csak reggel óta ismerjük egymást. Ő viszont viszonozta az ölelést. Szorosan ölelt, lágyan, mégis erősen. Kis idő után ellöktem magamtól, letöröltem a könnyeket.
- Na menjünk! Istállót akartunk nézni - meg sem vártam mit felel. Kisétáltam az ajtó, meg sem álltam Hopeless bokszáig. Csak remélni tudtam, hogy Mike követ.
- Ő a tiéd? - kérdezte lágyan. Nem hagyott magamra. Megsimogattam Hopeless homlokát. Horkantással felelt.
- Igen, anyuéktól kaptam, amíg apa még itt volt. Csikóként érkezett. Azt mondták, hogy nekem kell megtanítanom mindenre. Végül is sikerült - megfogtam egy kefét, és bementem a musztánghoz. Ragyogó szürke szőrét néhol sárfoltok éktelenítették. Fekete sörénye és farka be volt fonva. Átkeféltem a lovat, kitisztítottam a patáit, megtöltöttem vízzel az itatóvályút, és raktam be neki friss szalmát.
- Hogy értetted azt, hogy apukád még itt volt? Most hol van? - az udvaron lévő pad felé sétáltunk. Szokásomhoz híven a pad támlájára ültem. Mike követte a példám.
- Tudod, az a kép az egyetlen ami készült a családról. Az amit a szobámban a szekrényen láttál. Ezen kívül még egy készült róla anyával. Egy éve egyre többet hívták vissza Alicante-ba, hetekre odaköltözött... most is ott van - aztán hirtelen bevillant amit mondott. Ő elvesztette a szüleit végleg. Sőt mindenét, ami a szüleire emlékeztette. Nem tudom melyik a rosszabb, elveszíteni úgy egy szülőt, hogy tudod, soha nem láthatod, vagy úgy, hogy tudod, él, csak éppen nem a családja a legfontosabb a számára...
U.i.: Sarah szemszögét itt megtalálod----> http://herondalefamilysh.blogspot.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése