Nagyot dobbant a szívem. Én is jól ismertem azokat a családokat, bár valamelyikkel évek óta nem beszéltünk személyesen. A Klávé és a szabályai. Nem értettem miért rossz, ha valaki félvér. Erősebb, kitartóbb, és... a Klávé fél. Félnek attól, hogy nem ők lesznek a legerősebbek, és így meg tudják törni a hatalmukat. Lépéseket hallottam a konyha felől. Nem vártam meg, hogy kiderüljön kifelé jönnek-e vagy csak helyiségen belül mozognak. Megfordultam, és elkezdtem futni. Meg sem álltam a szobámig. Szerencsére Sarah-val egy szobában vagyunk még. Hétvégén készült átköltözni egy sajátba. Fura lesz egyedül lenni, bár néha hiányzik, hogy nem tudok magányosan ücsörögni a szobámban. Sarah az ágyán feküdt, és az egyik seráffal bajlódott. Bevágtam az ajtót, és kulcsra zártam. Igazából nem tudom miért, hisz nem csináltam semmi rosszat. Sarah megállt a penge piszkálásával, majd kérdőn felemelte a tekintetét. Vettem egy nagy levegőt, majd odafutottam, leraktam a pengét a földre és berángattam a tesómat a fürdőszobába. Szegény, elképzeltem milyen lehet az ő helyébe. Nyomorék nővére megbolondult. Kirántotta a kezét, a kezeim közül és dobbantás kíséretével megállt.
- Mondd már, mi a franc bajod van neked!? - nézett rám dühösen. - Megtudtam valamit... - levegőért kaptam. Sarah arckifejezése a rémülettel és a dühvel keveredett.
- Mégis mit, ami ennyire felkavart? - kérdezte miközben leültetett a fürdőben lévő székre. Lehajtottam a fejem, mert tudtam többről van szó, mint pár ismerős családról. Itt volt az idő megtudnia az igazat.
- Én... nem, nem így kezdtem - sóhajtottam egyet, majd szárazan elhadartam mindent neki, amit a konyhában hallottam. Gondterheltnek tűnt, de nem szólalt meg. Én kérlelően ránéztem, de csak nézett maga elé. Felállt, és az ágyához ment. Felvette a pengét a földről, és tovább babrált vele.
- Nem mondasz semmit? - akadtam ki. Fel sem nézett rám.
- Figyelj, ez nem a mi gondunk, erről TE nem is tudhatnál. Csak véletlen hallottad meg. A családokkal nem tudunk mit kezdeni. Hisz nem is ismerjük őket! Amúgy se tudnánk mit csinálni - értetlenül néztem rá. Megfogtam a nyamvadt szeráfpengét, kitéptem a kezéből, és megnéztem mit babrál vele. Megrepedt, az egyik rúnán futott át a repedés. Visszadobtam az ágyra majd leültem Sarah-val szembe.
- Mikor történt?
- Amikor nekiestem a kukáknak. Megvágta az átkozott démont, rákerült a vére, a falnak vágódott, majd elrepedt. Nem akartam senkinek szólni erről.
- Pedig kéne. Meggyengülhet egy szeráf, ha az egyik rúnájának baja esik. Elmegyünk majd a vasnővérekhez - rémülten rám nézett.
- Nem! Nem akartok megint találkozni velük! - tiltakozott.
- Más választásunk aligha akad. Vagy szólunk anyának, vagy a Vasnővérek.
- Francba! -hátradőlt az ágyon. A plafont bámulta. - Van egy érzésem, hogy nem csak a családok miatt vagy ilyen holdkóros - beleremegtem a mondatba. Persze, hogy nem, de ezt hogy mondjam el neki? Vettem egy nagy levegőt.
- Én is az vagyok - kis szünet. Sarah értetlenül felül, és a szemebe néz.
- Mi?
- Félvér vagyok. És nem, nem csak kitaláltam - felnevetett. A vállamra tette a kezét, úgy folytatta.
- Tessa, te nem lehetsz félvér! Se anya, se apa nem alvilági vagy démon. Sőt a nagyiék sem! Nincs a rokonságban egyetlen egy...
- De van! Illetve volt - Sarah kérdőn nézett rám. Mintha villám csapott volna Sarahba. A felismerés annyira sokkolta, hogy elfehéredett.
- De az... lehetetlen. Rég volt! És miért pont most? Miért nem előbb? - kérdezte kétségbeesetten.
- Nem tudom. Igaz, hogy Theresa Gray régen élt, de valamiért most én is hasonló lettem, mint ő. Nézd! - feltartottam a kezem, koncentráltam, majd türkiz szikra tört fel az újaim közül. - Tudtommal erre az Árnyvadászok nem képesek.
- A francba! Ez így nagyon nem jó! Anyáék tudják?
- Nem, nem akartam még ezzel is elszomorítani - feleltem halkan. Sarah beleütött a párnájába. Megnyugodtam, hogy nem csak eltúloztam a dolgot. Várjunk, akkor az nem megnyugtató dolog. Ez így tényleg nem jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése